Kint vannak a jegyek az Alsópetényi Fesztiválkempingbe! | Bánkitó 2018

Kint vannak a jegyek az Alsópetényi Fesztiválkempingbe!

| alsópetény | jegy | kemping
Ez itt fent, lent, és itt-ott a szövegben Alsópetény, ami Cser-tó Kemping és fesztiválkemping néven is ismert bizonyos körökben. A mi köreinkben mostanában csak Nógrádi Provansz névre hallgat, mert lankás, zöld, nyugodt és mert még egyikünk sem volt az igazi Provence-ban.
Petény egyébként a következő település, ami a fesztivál mellett haladó úton következik, Alsópetény pedig az alsó része (egy bizonyos szögből).
A kemping és Bánk között folyamatos ingyenes buszjárat közlekedik.

A petényi kempingbe a jegyek 6500 ft-ba kerülnek, mely 1db sátor bevitelére jogosít, melyben maximum 2 fő alhat. Három ember esetén is 2db jegy szükséges.

4 napos jegy – 6 500 HUF
Egyéjszakás – 2 200 HUF

távoli kuzinok a franciákkal, de nagyon hasonlítanak
Alsópetény a Bánkitó hivatalos kempingje, ahova ott (itt) tudtok jegyet szerválni, ahol a fesztiválra is, a két helyszín között pedig folyamatos (és persze ingyenes!!!) fesztiválbusz-járat közlekedik egész nap és egész éjszaka. Emellett bringával is “könnyen” megtehető a táv, ha könnyű alatt fárasztót értünk.
Persze Alsópetény nem csak azért jó, mert mindig nagyon gyorsan elfogy az összes jegy a tábori kempingbe, bár azért is. A közvetlen a Cser-tó mellett található kempingben árnyék mellett fullosan felszerelt mosdók és fürdők, strand és sör is van, meg egy játszótér, amit előző héten már tesztelt a stábunk legfiatalabb, egyéves tagja és 1-től mosolygásig terjedő skálán kacagásra értékelte.
A helyi kajáldában van finom reggeli, egyébként pedig a tóból kifogott friss halakból is lehet választani, amit helyben sütnek.

itt mászkálhat felnőtt-gyerek (de leginkább gyerek)
Persze azt sem érdemes kihagyni (vagy szégyen bevallani?), hogy Alsópetény nem a Déli Színpad és az S*10 sátor hangfalai között félúton helyezkedik el, így ha már kifáradtatok a buliban, nyugodtan alhattok másnapig, hogy újult erővel vessétek bele magatokat a reggeli programokba, amíg a tábori kemények aludni próbálnának…
Erre még találhattok egy rövidke leírást a helyről (bár nem olyan fantasztikusat mint ez), itt viszont be is szerezhetetitek együtt a Bánkitó + Alsópetény jegyeteket!

júliusban itt tali!