Erro | Bánkitó Fesztivál

Erro

14 éve foglalkozik komolyabban az elektronikus zenével, produceri munkálatokra pedig 7 éve adta fejét. Neve egyet jelent a délig tartó aftereken játszott energikus szettekkel, megbabonázó szelekciókkal és a dub-os jegyeket magukon hordozó minimalista technóval. 2012-ben alapítója a “skylines” névre keresztelt brand-nek. Saját rendezvények (dubszerda), rádióműsorok és vendégfellépések mellett 3 éven keresztül (2011-2013) rendszeresen játszik a bolgár tengerpart számos lounge bárjában és éjszakai klubbjaiban. 2014 mérföldkő a fiatalember életében ugyanis első digitális megjelenése (Erro – Sequence EP/Aiana musik) ez év augusztusára tehető. Ugyanebben az évben a magyar Plug & Lay lemezkiadónál jelenik egy remixe “Naga – Let’s See” című zenéjére, amiből limitált példányszámban készült bakelit lemez is. Ekkor veszi fel a kapcsolatot a londoni székhelyű kiadó(ARUPA music) label managerével Carlos Ryan-el. A “One Year Of Arupa Music” VA válogatásán való jelenés(2015) lehetőséget kínált egy szerzői album kiadásához, mely azért érdekes mert ez az első önálló album a kiadó gondozásában. 2016 decemberében költözik Budapestre ahol oszlopos tagja lesz a Lost Minute csapatának és az álltaluk szervezett rendezvényeknek. Számos fővárosi klub mellett több fesztiválon is szelektál. 2018-ban az Apotek gondozásában lát napvilágot Udvari Viktorral közösen szerzett zenéjük ( “88 by Train” VA ?– The Alphabet), olyan nevek mellett mint Ada Kaleh, Mihigh vagy Mihai Pol.

5 1531508400 1531513800