Giash | Bánkitó 2018

Giash

Giash zenéje leginkább a house és a techno világából merít, lényegét pedig a játékos kísérletezésből, a merészen alkalmazott hangszőnyegekből és zenei motívumokból nyeri. Mindezt hosszan elnyújtott dallammenetek és monoton, minimalisztikus, néhol szigorúan szabdalt törzsies, organikus ritmusok kísérik. Több mint 10 éve folyamatosan alkot, első munkáját pedig 2007-ben publikálták. Pályájának következő nagyobb mérföldkövei a Berlinben eltöltött évek és a kanadai Archipel gondozásában megjelenő kiadványok (270 Degrees, Lovecraft, Birghtness Is All) voltak. Első önálló lemeze 2015 végén az angliai Norse Projekt-en látott napvilágot. Ezt követően 2016-ban debütált a Perfect Blue EP-vel a francia Plaisir Records-nál. Ez az év az Archipelt alapító Pheek-el alkotott közös projektjükről, a Pinelandről is szól, ugyanis a kanadai minimal techno guruval megírják első két kiadványukat, amik egy dupla és egy kislemez formájában kerülnek ki a lemezboltok polcaira, az Only Material Matters és az Archipel gondozásában. Idén már második önálló lemeze jelent a Norse Projekt címkéje alatt, debütált a Nu Zau által koordinált Why So Series sorozaton, és egy válogatás lemezen is felbukkant az Apotek-nél Vid feldolgozása kíséretében.

5 1531519200 1531526400